Gyilkosok belső vívódásai

A budapesti Insane hajdani énekeseként megismert Knapp Oszkár új csapata a Wrong Side Of The Wall nevet viseli, s ezt a formációt az egykori Bones együttes volt tagjaival közösen hozta össze. A kvintett azonos című bemutatkozó albuma tavaly év végén látott napvilágot, és hazai viszonylatban az utóbbi időszak egyik legelőremutatóbb modern metal anyagának számít. Ennek tudatában elkerülhetetlen volt, hogy ne tegyünk fel néhány kérdést a csapat frontemberének.

Oszi, te ugyebár az Insane énekese voltál előzőleg. Érsiék verzióját már hallottuk a szétválással kapcsolatban, megosztanád velünk a te változatodat is?
Ezt leginkább úgy lehetne nagyon tömören és egyszerűen megfogalmazni, hogy akkor ez tűnt az egyetlen lehetséges opciónak. Annyira elmérgesedett ugyanis a viszony köztem és a banda között, hogy egyre gyakoribbak voltak a viták, veszekedések, és végtére is az ember nem azért megy el turnézni, hogy balhézzon meg ordibáljon a másikkal, hanem hogy jól érezze magát. De úgy látszik, hogy a barátságunknak is nagyon jót tett az, hogy inkább külön folytattuk a dolgainkat.

Azóta tehát rendeződtek a kapcsolatok az Insane és közted, s újra jó barátok vagytok. Sőt, ha jól emlékszem a csapat jubileumi koncertjén is feltűntél…
Ez így van, a viszonyunk teljesen kiegyensúlyozódott mostanra, a barátság megmaradt, sőt, egy-két sebre most kötés is került. Az a koncert pedig nagyon nagy élmény volt, igaz kicsit fárasztó is, mivel lenyomtam egy WSOTW bulit, aztán meg egy egész koncertre való Insane nótát. Utána pedig fergeteges mulatság kezdődött hajnalig, ami ugye sosem baj…

Amikor otthagytad az Insane-t, azonnal tudtad, hogy új zenekart akarsz összehozni? Hogyan találtatok egymásra a Bones zenekar tagjaival?
Abban biztos voltam, hogy a zenélést még közel sem hagytam abba. Mivel van egy kis „házibarkács” elektronikus/indusztriális projektem, jó ideig azzal foglalkoztam, és egy zenekar is elkezdett körvonalazódni köré. Ez a dolog amúgy jelenleg is létezik, de úgymond most jegelve van, mert hát ugye belépett az életembe a WSOTW. A basszusgitáros Csobi hívott fel, hogy mit szólnék hozzá, ha pár nótára rá kéne énekelnem? Utána kaptam egy csomagnyi próbatermi felvételt, és lényegében megállíthatatlanul magába szippantott a muzsika. Amikor az első próbán túl voltunk, egyből éreztem, hogy ez valami nagyon jónak a kezdete.

Mostanában viszont volt egy gitáros cserétek is…
Így van, Deményi Laci helyére Szabó Laci került, aki egyébként a Belmondo sorait is erősíti. Hála Istennek vele is szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot, és már új nótáink is születtek.

Mennyivel másabb ezekkel a srácokkal együtt dolgozni, mint az Insane-es fiúkkal? Illetve mennyire volt nehéz megtalálnotok azt a közös zenei irányvonalat, amit a WSOTW képvisel?
Nehéznek egyáltalán nem mondanám, sőt, nagyon olajozottan mennek a dolgok. Egyébként más a metódus, anno az Insane-ben leginkább próbán íródtak a dallamok, de itt mire hozzám kerül a dal, már megvan egy majdnem végleges formátuma, és otthon írom rá a szövegeket/dallamokat. Egyből fel is énekelem a felvételre, és küldöm e-mailben mindenkinek.

Zeneileg hogyan jellemeznéd a WSOTW stílusát? Illetve az Insane zenéjéhez képest mi volt az az irányvonal, amely felé el akartatok indulni?
Amikor bekerültem hozzájuk, az irányvonal már konkrétan megvolt, mivel ugye a banda már Bones-ként létezett előtte is. Már ott is jellemző volt rájuk a dallamosság, a jó gitármelódiák összevegyítve a modern metal igazi súlyosságával. Ehhez én csak hozzáadtam, amim van, és ettől lett tulajdonképpen WSOTW.

Biztosan sokakat meglepett, hogy a WSOTW-ben dallamos énektémákkal is kísérletezel, ami korábban azért nem volt rád annyira jellemző…
Ez többek közt azért is van, mert maga a zene szerintem megkívánja, hogy dallamosabb legyen az ének. Ezen kívül ki is akartam próbálni magamat, mivel jártam énektanárhoz, és ez lényegében tekinthető egyfajta vizsgának is. Meg persze nem utolsósorban az is hajtott, hogy ne egy ugyanolyan stílussal térjek vissza, mint előtte, hanem egy új oldalamat is megmutassam. Szerencsére úgy tűnik, hogy ez tetszik is az embereknek, mert eddig mindenki gratulált ezzel kapcsolatban. Persze azért igyekszem még fejleszteni magamat, mert bőven van még hová fejlődni.

Elsőként egy bemutatkozó EP-vel jelentkeztetek, amit a honlapotokról lehetett letölteni. Mennyire voltak kiforrottak ezek a számok?
A dalok közül a „Degenerate” és a „No Secret” alapjai már megvoltak, amikor beszálltam, úgyhogy mondhatjuk, hogy nagyon is kiforrottak voltak, a hármas számú „Tears Never Came” pedig már igazi közös agyszülemény volt.

A közönség részéről milyen visszajelzéseket kaptatok ezzel az EP-vel, meg úgy általában a WSOTW-vel kapcsolatban?
Hál’ Istennek nagyon pozitív volt a visszajelzés eddig mindenkitől, és ezt tényleg őszintén mondhatom. A kritikusok is nagyon pozitívan nyilatkoztak, és a közönség is imádja ezeket a dalokat. Időközben pedig a „No Secret”-ből egy igazi kis koncertsláger vált.

Amikor az EP után nekiláttatok az első albumotok megírásának, volt olyasmi, amin még változtatni akartatok a korábbi dolgaitokhoz képest? Illetve hogyan zajlott a dalszerzés?
A lemezfelvétel közben rengeteg olyan dolog került még bele a dalokba, ami tulajdonképpen első hallgatáskor fel sem tűnik, viszont a hangzás, a hatás szempontjából rengeteget tesz hozzá a végeredményhez. Ezeken Csobi agyalt rengeteget – mivel a hangszeres és az énekfelvételek is az ő vezényletével zajlottak -, és nagyon sok olyan plusz sáv került fel például gitárokból, ami konkrétan nem kihallható, viszont hiányozna, ha nem lenne ott.
A dalszerzés meg korántsem a megszokott módon zajlott, vagyis nem kifejezetten a lemezre írtunk dalokat, hanem egyszerűen annyi nótánk volt már készen, hogy fel tudtunk venni 19-et közülük, amiből végül az a 13 került a CD-re, amire megvolt a szöveg is, és nem szerepelt az EP-n. Tehát van még hat szám a tarsolyunkban, amiket alkalomadtán be is fogunk fejezni, és természetesen szintén ingyenesen letölthető lesz majd. Hogy pontosan mikor, az még kérdés, de remélhetőleg a nem túl távoli jövőben.

A lemezfelvételek Szűcs Szabolcs (ex-Superbutt) közreműködésével készültek. Köztudott, hogy Szabika egy profi szakember, de mégis mik voltak azok a dolgok, amikben segíteni tudott nektek?
Tulajdonképpen mióta zenélek, szinte csak Szabikával dolgoztam stúdiószinten - illetve Szentpéteri Zsolttal és Bodnár „Bogyó” Péterrel -, s eddig mindig kiváló produktum született belőle. Nagyon jó barátok vagyunk, és valóban nagyon érti a dolgát, ráadásul Csobival kiváló párost alkottak. Viszont azért ne feledkezzünk meg Bogyóról sem, aki rárakta az egészre a koronát a Bakery-ben!

Megtennéd, hogy néhány fontosabb dalon keresztül bemutatod a debütáló albumotokat?
Az első, amit mindenképpen szeretnék kiemelni, az a „Wrong Side” c. tétel, ami Bódóczy „Undos” Zoltán (My Small Community, Grand Mexican Warlock) vendégénekével készült, és még Sípos Andris (Nuke) is feltűnik benne egy „miniszóló” erejéig. Ebben a számban iszonyat energia van, és nagyon jó lökést ad a lemez elején. Aztán ott van még a „Pat”, amit egyik kedvenc írómnak, Bret Easton Ellisnek „dedikáltam”, s az „Amerikai Psycho” főszereplőjének, Patrick Batemannek szemszögéből íródott a szöveg is. A dalszövegek amúgy is nagyrészt gyilkosok agyát, tetteit, belső vívódásait igyekeznek leképezni. Az „Art Is A Weapon” ugyancsak fontos mondanivalót hordoz, egyfajta küldetéstudat fogalmazódik meg benne, imádom a vezérdallamát, és a középrész súlyos döngölését. A „Bath In Slime” pedig talán életem legelborultabb dalszövege, de az utána következő „Purity Itself” meg a CD egyfajta csúcspontja, ízes gitárriffel, óbégatható refrénnel. Az utolsó három nótával pedig – a legtöbb mostani albummal ellentétben - nem ül le a lemez, hanem marad energikus, és ezt egyáltalán nem bánom.

Az anyag szerzői kiadásban jelent meg, vagy sikerült esetleg kiadót találnotok hozzá?
Maradt a szerzői kiadás, és egyelőre nincs is komolyabban tervbe véve, hogy itthon kiadózzunk. Azonban, ha sikerülne külföldi terjesztőt szerezni hozzá, az nagyon jó lenne.
wsotw.com

Bánfalvi Ákos