RSS




Elfelejtett jelszó
Nyitólap / Bréking / Watch My Dying - Hódstock + Fezen

Watch My Dying - Hódstock + Fezen
2010-09-06 - Rockinform

A WMD közleményéből: "A fesztiválszezon két lezáró aktusa következik szeptember második hétvégéjén. Először a hódmezővásárhelyi Hódstock Feszten pörgünk. Ebben a városban mar régóta szeretnénk játszani, hiszen sok rajongónk érkezik innen minden szegedi koncertre. Másnap pedig jön a Fezen, amely idén minden eddiginél grandiózusabbnak ígérkezik. A WMD a Tankcsapda után játszik a metalszínpadon, reméljük ez az Utolsó hívás fogadtatásán majd meg is látszik. :)

Kezd végleges formát ölteni az őszi turnénk. Lesz pár olyan város, ahol még nem voltunk, de akad több visszatérő kedvenc település is. A tavaszi henyélés és paprika rockolás után itt az ideje, hogy feltúrjuk a klubokat minél több helyen az országban. Gyertek ti is, együtt viccesebb lesz!
Az első két fellépés a balmazújvárosi Bakiban (09/17) és kiskunfélegyházi Rock-Tárban (09/18) lesz, amelyek az ország legjobb klubjai között vannak. Reméljük, hogy hozzátok a korábbi koncertek színvonalat. A Bakiban a helyi Death Warrant és a meglehetősen ifista (12 éves a dobos!) Xplode lesz a fellépő rajtunk kívül, míg a Rock-Tárban a Rock Gyémántok webzine 15. szülinapi buliját ünnepeljük a Remorse, a Harlot, a Hangerilla és a Tirpunk társaságában. 

Másnap meg örökös roadunk, Nadinnyó és a szervezőnk, Kovács Péter megy a RockForever horgaszversenyre.

Watch My Dying koncertek:

2010. szeptember 10.
Hódmezővásárhely, Hódstock Feszt

2010. szeptember 11.
Székesfehérvár, FeZen

2010. szeptember 17.
Balmazújváros, Baki

2010. szeptember 18.
Kiskunfélegyháza, Rock-Tár

Lehetőleg a fenti témához szólj hozzá!
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!