Miközben a tavalyi évben csak a koncertekből 14 millió dollárt kereső, s ezzel a Top 40-es listán a 24. helyen végző Trans-Siberian Orchestra első nem karácsonyi turnéjára készül. Paul O’Neill, a szimfonikus rock nagyzenekar elsőszámú művészeti vezetője újabb tervekről számolt be:
„A broadway csalogató… Még sosem csináltunk színházi előadásokat ezelőtt, de úgy érezzük elérkezett az idő, hogy belevágjunk.”
Az első ilyen vállalkozás valószínűleg a Savatage 1989-es Gutter Ballet albuma lesz, melyet O’Neill már akkor a listájára vett, amikor ’96-ban megalapították a TSO-t. Jelenleg is zajlanak a darab eredeti, rockoperának szánt tételeinek felvételei, bár nem szabtak maguknak szigorú határidőt a befejezéssel kapcsolatban.
A március 25-től turnéztatott, még 2000-ben megjelent Beethoven's Last Night lehet a következő anyag, melyet színházi köntösbe öltöztetnek. „Fontos, hogy először rock koncerteken mutassuk be az anyagot – ami elvégre egy TSO rockopera – ugyanúgy, ahogyan Pete Townshend és a The Who turnézott a Tommy-val (1969), mielőtt mozivásznakra, valamit színházakba került volna. Úgy gondoljuk, ez az irány a helyes, és mi is így fogunk eljárni az említett két darabbal kapcsolatban.”
A Trans-Siberian Orchestra korábban már bejelentette, hogy végre Európába is ellátogatnak, várhatóan 2011 tavaszán.
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Ha ez a ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Legalább egy tisztességes ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Szerintem nem tartod ... -
Serj Tankian: Imperfect Harmonies
2011.03.04. - OnlyOne
imádom^^ SoaD 4 ... -
Meghalt Gary Moore
2011.02.07. - bishop
Nagyon sajnálom Blues ...



