Valóban „trendetlen”, az összes írott szabálynak fittyet hány ez a kissé megkésett kiadvány. Trendetlen, vagyis szabadabb értelmezésben szabálytalan, hiszen azon túlmenően, hogy a fő csapásirány mindvégig a blues, nehezen sorolható bárhová is, ami igazodási pontokat jelenthet. Tizennégy tétel, a Mantra instrumentális keretébe foglalva, meghökkentő és rendhagyó dallamvezetési/szövegi megoldásokkal. Bár a főcím Boldog-szomorú blues, a melankolikus érzettől alig-alig szabadulhatunk. Talán középtájt oldódik kissé a kezdeti elvont, dzsesszel kacérkodó hangulat, valahol a Haláltánctanárban, ami a Tátrai Band 1999-es Mexicanino lemezére szánt Black & Blue Cafeba olvadva ér véget. Persze Tátrai mester senkivel össze nem téveszthető roppant erejű gitárszólójával fűszerezve. Vélhetően nem illendőségből kapott szerepet a Magyar Atom többi tagja is a szólólemezen: Tibuszon és Zsoldos Tamás basszusgitároson kívül a közreműködők között találjuk Solti Jánost, aki ezúttal kizárólag percussionon hozza tempót, és a néhol szokatlan ritmusokat. De ott van még a Kőbányai Zene Stúdió tanárainak krémje, Fekete Kovács Kornél trombitás, valamint Fekete István szárnykürtös. A három soros bluesban Gyöngyösi Gábor Hammond orgonajátéka és Jamie Winchester többszólamú, a stúdióban több sávra rögzített vokálja bilincsel le. Hetesi Péter Pál/G3 (ez utóbbi jelentése nem egészen világos) jegyezte, metaforákban, megszemélyesítésekben bővelkedő dalszövegei között is kiemelkedő a Mono Game Over, vagy a Szabad vagyok. Különös szóösszetételei (Haláltánctanár; „tegnappalok”) új színnel gazdagítják a magyar szövegírás egyébként egyre sekélyesedő hangulatvilágát.
Miért megkésett a kiadvány? Ha egy nagyszerű gitáros, zeneszerző, aki élete első szólólemezét nagyjából hatvan éves korában jelenteti meg; emellett kitűnő hangi adottságokkal rendelkezik, túl a Bergendy- Hobo Blues Band korszakán, meghatározó énekese, hangszeres muzsikusa a Magyar Atomnak, s még a Kőbányai Zene Stúdióban fiatalokat okít; nos, a válaszon nem sokat kell gondolkodnunk…
Tóth János Rudolf szólóalbuma egy ízig-vérig kitűnő muzsikus zenei ars poeticaja.
Hegedűs István
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Szeg, Benzin, Sutherland - Blog 7.
2010.09.09. - angus2
A Benzin tényleg ... -
Jó üzlet a rémálom
2010.08.09. - dgezu
ez sokkal jóbb ... -
Meghalt Paul Gray
2010.07.21. - bishop
szuper most ő ... -
Új Ektomorf maxi június 25-én!
2010.07.21. - bishop
végre valamit hallottak ... -
Itt az új RM!
2010.06.27. - dgezu
biztos jó leesz ...


