A debreceni Szeg hazaért (hogy honnan, hova, tőlem senki ne kérdezze…), de ezzel az erővel akár a „Visszatértem” is lehetett volna az album címe, mivel három éve nem jelentkeztek már teljes hosszúságú stúdióalbummal. Mindenesetre én otthon érzem magam abban a zenei világban, amit az időközben tagcserén is átesett társulat 2008-ban képvisel. S ahogy hallom, ők maguk is otthonosan mozognak ebben a zenei közegben, nem feszengnek, csak nyomják ezt a kompromisszummentes, durva metalt, amiben a legjobb még mindig az, hogy senkihez és semmihez sem hasonlítható. Így legalább nem fáj a fejünk amiatt, hogy ez vagy az a rész a kelleténél kicsit jobban hasonlít valamelyik nagy példaképhez, itt ugyanis önálló gondolatok, elképzelések sorakoznak, és még magának a stílusnak a meghatározásával is gondban vagyok. Azt hiszem egy modern, extrém metalcore-ban kiegyezhetünk, jó ez így mindenkinek, a többit pedig képzelje mindenki maga-maga hozzá, kezdve a sötét, komor témáktól a mind nagyobb szerepet kapó metalos és a hardcore-os elemeken át a zúzós megoldásokig.
Az „Ugyanaz a hajnal” például egy igazán könyörtelen, gyilkos nóta, az extrémitás netovábbja, a címadó „Hazaértem”-ben a grunge-os, melankolikus betétek azok, amiknek képtelenség ellenállni, a „Híd alatti szálló” pedig szinte sodor magával, könyörtelenül, tekintet nélkül bármire és bárkire. Hogy a személyes kedvenceimről is szó essen, a „Szalmabáb szerelem”-mel nálam a Szeg nagyon magasra tette a lécet Necropsiás agyasságával, matekos témáival, zaklatottságával. Mivel Nagy Attila és az énekes Toca mellett bizonyos dalszövegekbe Ales (ex-Necropsia, -Skizodigital) is besegített Pistiéknek, ide a rozsdás bökőt, hogy ebben a darabban az ő keze is benne van… Hiába, addig én még nem szeretnék meghalni, amíg nem látom a Necropsiát újra a klasszikus felállásában…
De, hogy ne csak álmodozzak, térjünk vissza a valóságba és hadd említsem még meg a Szeg harmadik albumának másik kiemelkedő tételét, a kimondottan a Pro-Pain nyomdokain haladó „Lehajtott fejjel”-t, amiben ráadásul a 2006 tavasza óta a Szeggel dolgozó frontember, Todonai ’Toca’ József (aki egyébként is nagyon jól teljesít ezen az anyagon) ugyanazt a rekedtes, ráspolyos éneket hozza, amit már Gary Meskill-től is megszokhattunk. Ha lehetne még egy utolsó javaslatom, akár „Lehengereltünk” is lehetett volna ennek az albumnak a címe, mert velem megtették, mind a zenei tartalom, mind a látványos borító tekintetében…

Bánfalvisszatértem