Rob Zombie: Hellbilly Deluxe 2.
(2010)
Roadrunner

Az öreg Zombie-val úgy van az ember, hogy nem is tudja, hogyan. A tocsakos horrorklisék mestere a 2006-os Educated Horses után vonult újra stúdióba, és rukkolt elő új anyaggal.  Valljuk be, a EH azért nem egészen olyanra sikerült, amivel rendesen kikanalazta volna az őszombis rajongók agyát  a vérfosó mester, így rá is fért valami új adalékanyag. Na, most jön a neheze: 1998-ban, miután a White Zombie kivéreztette önmagát, Rob betorzult elméje kipréselte magából a Hellbilly Deluxe-ot, első szólómelóját. Általános vélekedés, hogy az volt AZ IGAZI Rob Zombie, azóta sem tudta hozni azt a zenei világot. Ezek után nagy bátorságra vallott az első album folytatását bereklámozni (legalábbis címében), óhatatlanul felkínálva a kötelező összehasonlítást. Bár az őszülő hentes megpróbálta magyarázni a dolgokat, hogy ez nem is olyan értelemben folytatás, inkább amolyanban, csupán utalni akart valamire a címmel, de nem arra hogy, meg így, meg úgy...Igazat dadogott, ennek a lemeznek nincs szervesen kapcsolható köze ahhoz, hacsak nem vesszük az előadó személyét. Van egy albumunk, próbáljuk meg úgy kezelni, mintha soha nem hallottunk volna még erről a kedves állatról.

A zene eléggé beborult és legalább annyira egyszerű, mint a számcímek. Az olyan zseniálisan megfogalmazott nóta elnevezések, mint a "Werewolf, Baby", "Virgin Witch", a "Werewolf Women of the SS" vagy a "Sick Bubble-Gum" kellően érzékeltetik a szövegvilág, s a rá kivetített zajolás bonyolultsági fokát. Hogy pontosítsak egy kicsit: régen hallottam olyan lírai és finoman megfogalmazott vallomást, mint az utolsóként említett szám refrénjében a "ROCK MOTHERFUCKER, ROCK THE MOTHERFUCKER, ROCK MOTHERFUCKER YEAH!" szófüzér.

Dallamvilágában is a minimumra szorítkozik a Big Slaughter. Egyszerű és első pillantásra zagyva, mint a Halloween 2. A filmmel ellentétben van annyi előnye, hogy nem árul zsákbamacskát. Az első húsz másodperc után tudjuk, mi vár még ránk. Időnként már az agykéselés határát súroló torzítások, kőkorszakian primitív témák, monoton zakatolás. Néha megtöri a tempót egy-egy kakukktojás, mint a fantasztikus című "Mars Needs Woman" akusztikus kezdése, amely felébresztene a bóbiskolásból, de csak azért, hogy egy perccel később visszataláljon a dzsá-dzsá-dzsádzsá megszokott riffjéhez, és már aludhatnánk is tovább. Szerencsére ennyire azért nem tragikus a helyzet.

A lemezt még leginkább az ex-mansonos John 5 emeli ki az egyszerű pusztulatból. Sokan felhánytorgatták, hogy a furcsa emlékű Educated Horses albumon túlcifrázta a dolgot. Nos, most visszavett az arclengetésből, talán túlságosan is. Tőle még így is jó hallgatni ezekett az ősprimitív témákat, de azért egy kicsit nagyobb teret engedhetett volna magának. A "Werefolf, Baby" ilyen szempontból az album egyik kiemelkedő tétele. Piszkos, tocsogós rockádék, ahol John 5 is belökött végre valami igazán emlékezetest a közösbe. Ezerszer izgalmasabb, mint a favoritnak kikiáltott "What". Vagy ott a "Burn", ahol nincsenek eget-földet megrengető témák, de legalább van benne dög, ezerrel. (Ha az ember időnként M. Mansont emlegeti könnyes szemmel, az nem a véletlen műve.)

Kiemelném még a "The Man Who Laughs" feliratozású súlyosságot. Bár úgy kezdődik, mintha a Metallica S&M egyik tételét baszták volna szét egy hatásvadász baltával, a disznó bevezető után után egy laza, fejbólogatós pörgést kapunk. Ilyen pillanatokért éri meg benyomkodni a céleszközbe a CD-t, ilyenkor jövünk rá, hogy Zombie Mestert nem csak megszokásból és szórakozásból füleli meg időnként az ember.

Első hallgatásra legszívesebben röhögtem volna egyet, de aztán magamba szálltam, és hálás voltam a zene újragondolt, totális lebutításáért, amit nevezhetnék akár letisztultságnak is. De nem teszem, mert ahhoz túl mocskos. (Sokakkal ellentétben az indiusztriális kellékek bezsúfolását én annyira nem hiányoltam az anyagból, elég szottyos lett ez így is.)

Azon tűnődtem, van-e létjogosultsága 2010-ben a Rob Zombie-féle minimalista, kántálós zenének? Van-e még mondanivalója azzal, hogy tizenkét évvel ezelőtti önmagát idézi szellemként? Aztán le is hülyéztem magam, hiszen miért ne lenne? A nézőnek, hallgatónak, vásárlónak mindig igaza van. Zombie neve a mai napig garanciát nyújt az őstapló zene minőségi változatához, veszik is, töltik is, szeretik is, nincs mit ezen leugatni.

Soha nem lesz reformer, soha nem fog korszakalkotó újításokat hozni a műfajba, de a maga nemében páratlan, amit csinál. Nem kell csodát várni a HD2-től, ez a titka a dolognak, ezért kezdtem azzal, hogy próbáljuk meg a viszonyítási szempontokat kiiktatni. (Persze én sem tudtam.) Rövidsége, zúzása és időnkénti kreativitása hallgathatóvá, de túlfogyasztásra azért nem javallott termékké teszi a korongot. Ne keresd a progresszív csodát benne, az máshol található. Vannak toolvilági zenék és vannak szimplán, nagyon egyszerűen túlvilágiak. Rob Zombie munkássága kétségtelenül az utóbbiba tartozik. De azért jó néha beüvölteni a csendbe, hogy "Rock Motherfucker!".

Pont: 5.5/10

Lista:

1.  Jesus Frankenstein
2.  Sick Bubble-Gum
3.  What?
4.  Mars Needs Women
5.  Werewolf, Baby
6.  Virgin Witch
7.  Death and Destiny Inside the
     Dream Factory
8.  Burn
9.  Cease to Exist
10. Werewolf Women of the SS
11. The Man Who Laughs

Hazai:
myspace.com/robzombie

SZÓSZÓRÓ

Sick Bubble-Gum

Mechanized head and a God named Zed
I keep telling you it's alright
A parallax view that you can't unscrew
When it all just get's so tight

Rock motherfucker
Rock the motherfucker
Rock motherfucker yeah

Chew it up, spit it out
Sick bubble gum
Blow it uo, stick it out
Sick bubble gum
Tear it up, push it in
Sick bubble gum
Shove it in, rip it out
Sick bubble gum

A fireproof stick and I ain't so quick
I just make you think I am
Platinum days and a modern haze
A grand illusion scam

Rock motherfucker
Rock the motherfucker
Rock motherfucker yeah

Chew it up, spit it out
Sick bubble gum
Blow it uo, stick it out
Sick bubble gum
Tear it up, push it in
Sick bubble gum
Shove it in, rip it out
Sick bubble gum

Remember the Coop when you hit the loop
A new God in Hollywood
Diamond daze and your locust plays
You wouldn't make it if you could

Rock motherfucker
Rock the motherfucker
Rock motherfucker yeah

- erb -