Félig mosonmagyaróváriként, félig budapestiként Pécs nem egészen az a város, ahová átugrok meginni néhány sört csütörtök este (2010. 04. 22.), de - ha ebből rendszer azért azt hiszem nem lesz - nem volt rossz egyszer véghezvinni az említett dolgot. Dávid Zsolt fotós kolléga és utazótárs szerint amúgy mi voltunk az egyetlen „nempécsi” a fesztiválon, s bár valószínűleg akadt még rajtunk kívül néhány ilyen ember (úgy gondolom a Toasters sem a baranyai megyeszékhelyről származik), olyan nagyon messze azért nem járhatott az igazságtól.
A pécsi bőrgyár területe szerintem igen király kis fesztiválhelyszín, a sok nagy üzemépület szinte kínálja magát ilyen célokra. Ennek megfelelően - és ez egy fesztiválon nagyon fontos szempont - a színpadok egyáltalán nem „zavarták egymást” (hogy akkor a silent disco-ról már ne is beszéljünk).
Az IC-n végrehajtott iszogatásos bemelegítés hatása már múlóban volt, mire az imént „lefestett” helyszínre gyalogoltunk, így röpke újratöltés után vonultunk csak utunk későbbi végcéljához, az A38 színpadhoz, ahol épp a Subscribe csapott a húrok (és raszták) közé. Mivel nemrégiben írtam a csapatról a Depresszió-szülinapos vendégszereplésük kapcsán (Lásd honlapunkon!), most csak annyit vetnék papírra róluk, hogy bár talán a szokásosnál kicsit kevésbé tűntek virgoncnak, azért rendesen kipróbálták, mit bír a sokat látott gyárépület. A véleményem szerint ezúttal nem túl jó hangzásukról pedig valószínűleg inkább tehet ama tény, miszerint a bőrgyártáshoz nem feltétlenül szükségeltetik kifogástalan akusztikájú terem. Hogy úgy mondjam…
A Subscribe közben néhányszor körülnéztünk odakint is, így jutottunk a Pécs 2010 elnevezésű batár nagy sátorhoz, melyben épp a baranyai punklegenda, a Hétköznapi Csalódások húzta a talpalávalót. És hogy jól húzta, arról az is tanúskodik, hogy műtött csuklóm ide vagy oda, égető vágyat éreztem arra, hogy a pogózó tömegbe vethessem magam. Elhatározásomat aztán ugyan nem követte tett, de bevallom, már e gondolat is ritka vendég nálam (Öregszem, na!). Sokszor láttam már amúgy élőben a PiCsa legénységét, akikről azt gondolom, hazai punk-rockban minimum dobogón a helyük, mind remek szövegekkel ellátott dalaikat, mind a hangzásukat tekintve. Ritka az olyan banda a hazai „punkbiznicben”, akiknél ennyire „érthető” minden szó, minden pengetés, mint az ő esetükben...
Végül késő éjjel aztán elérkezett az is, amiért igazság szerint ellátogattunk a négynapos őrület második estéjére: „Nagyfater és unokái” minden cécó nélkül a színpadra lépkedtek és elkezdődött az amerikai ska-legenda, a The Toasters (fotónkon) koncertje. Nem tagadom, nem igazán ismerem a zenekar munkásságát, leginkább a műfaj szeretete vezérelt a bulira, egész egyszerűen kíváncsi voltam, hogyan „szkáznak” a tengerentúlon. Hogy mi a konklúzió? Nagyon profi előadást láthattunk, mégis, mintha hiányzott volna valami plusz az egészből, valami olyan kis extra, ami mondjuk markánsan megkülönböztethetővé teszi számomra a különben király és az arcokra mosolyt csaló dalokat. A Pirate Radio és a Two Tone Army mondjuk ilyen tételek voltak, nekem az összképből valami mégis hiányzott. Ennek ellenére persze tényleg fasza kis koncert volt ez, a zenekar atyja, Bucket remekül kommunikált a közönséggel (többször magyarul is próbálkozott, egész jól), a banda összes tagja irigylésre méltóan bánik a hangszerével (No, ne tessék rosszra gondolni!) és hááát… Szemlesütve bevallom, ha legközelebb jönnének sem hagynám ki, hehe!
Európa idei Kulturális Fővárosa fesztiválból nálam jelesre vizsgázott!

Tim-Tirpunk
Fotó: davidzsolt.hu (archív)