Hétfőn (március 1.) munka után indultam az A38 hajóra. Nem annyira ideális koncerthelyzet, de tudtam, hogy el fog múlni a hétfő esti nihil, amikor elkezdődik a buli. El is felejtettem a koncert közben, hogy milyen nap van, milyen évet írunk… Az előadás közepe felé Justin Sullivan is ráébredt az általa okozott időtlenségre és azt mondta, nem olyan érzés, mintha hétfő lenne. Igen. Jól sikerült az este, de nézzük az elejétől…
A Mátyás Attila Band vezette fel az estét, ekkor a végleges létszám még nem alakult ki, de folyamatos volt a beáramlás a 38 gyomrába. A M.A.B. nem volt túl hangos, de megfelelően szólt. Matyi nagyon élte a helyzetet, egyfolytában hergelte az egybegyűlteket, de azért érződött, hogy az állóhajó utazóközönsége spórol egy kicsit a főműsorra. Elcsattantak a kötelező F.O. System dalok és megvoltak az újdonságok is. Pörgős előadás volt, szerettük.
Fájdalmasan hosszú átszerelés következett és közben tele lett a terem. Nagy sokára kihunytak a fények és megjöttek a britek. Lassan indult be a műsor, de rögtön megvolt az az utánozhatatlan érzés, amit Justin Sullivan „talált ki” még valamikor a nyolcvanas évek elején. Eleinte a gitárokat alig lehetett hallani és az egész gyengén szólt, de ez a hangulatot nem gátolta. Justin kitűnő formában volt: az elejétől a végéig teljes odaadással zenélt, látszik, hogy nem fogadásból lett rockzenész. De mindenkit komoly dicséret illet: ez a banda nagyon jól játszik nagyon jó dalokat, így nem is lehetett volna rossz a koncert. A közepére már teljesen összeállt a hangzás és közben folyamatosan erősödött is. Klasszikus angol koncertrecept. Volt új dal, a 2009-es Today Is A Good Day lemezről: a címadó és még 4-5 másik, persze rengeteg fontos múltbéli sláger is elhangzott a nagyjából kétórás koncerten. Láttam már párszor a N.M.A.-t élőben, de messze a mostani volt rám a legnagyobb hatással. Biztosan köze van ennek az exkluzív helyszínhez is. Sullivan meg is jegyezte, hogy elég laza helyen vagyunk és hozzátette, hogy amikor idefelé jöttek, majdnem szólt a buszsofőrnek, hogy biztosan rossz az irány. Ezen az estén érvényesült a hajó egyik legnagyobb előnye: ha beindul a tömeg, a jármű együtt pattog a zenével a Dunán, amit egészen konkrétan lehet érezni. Az Artemovszk 38 minden ritmust ismer. Eddig csak fesztiválkörnyezetben találkoztam a zenekarral, ami teljesen más műfaj. Itt a hajón nagyobb szerepet kapott a zene intimitása. Hamar beindultak az érzelmek. A Here Comes The War-t már együtt üvöltötte mindenki. Ez volt talán a negyedik szám. Az új lemez fent említett címadó dala is nagyot sütött. Intenzív, energikus nóta, pláne élőben. Ezután nem sokkal jött a High című 2007-es dal, amit még nem hallottam élőben. Gyönyörű tétel és annyira elkapta a zenekar, hogy lebarnáztam a bokám. Biztos mindenkinek más jött be, de nekem ez volt a nap kedvence. A vége felé még elhangzott a nehezen kihagyható, de megunhatatlan Vagabonds is, hasonló érzelmi töltettel.
A zenekar levonult a színpadról, de még kétszer sikerült őket visszahívni. Másodjára úgy jöttek vissza, hogy közben már szólt a keverőből halkan valami zene és biztosra vettem, hogy csak ennyi volt. Mégis megtiszteltek minket még egy dallal: I Love The World. Tökéletes vég. Csatát nyertünk a hétfő ellen!

BAZSI
Fotó: Cheritah Ádám