A tavaly decemberi tragédiát követően úgy tűnik, teljesen lendületbe jöhet az Avanged Sevenfold szekere. Rev váratlan halála erősen megrázta a csapatot, de a folytatás mellett döntöttek: befejezték ötödik lemezüket, a stúdiómunkára pedig nem mást, mint Mike Portnoyt sikerült megnyerniük. A közös munka viszont itt nem marad abba, hiszen mára megerősítették, hogy 2010-ben a Dream Theater dobosa a turnén is segítségükre lesz.
„Miután rendkívül fantasztikus élmény volt az új Avanged Sevenfold-album dobsávjait rögzíteni, mindannyian éreztük, hogy csodálatos lenne, ha részt tudnék venni a lemez megjelenését követő turnén is. Örömmel tudatom, hogy a Dream Theater és a Transatlantic koncertei épp akkor fejeződnek be, amikor az Avanged Sevenfoldé kezdődik – tökéletes mindannyiunknak, kivéve szegény kis családomat! Bár nagyon szeretnék, nem csatlakozhatok állandó tagként a zenekarhoz, hiszen az elsőbbséget elvégre a saját bandám élvezi, és valamikor 2011-ben már a következő Dream Theater-nagylemezen kell dolgoznom a fiúkkal.”
Mike Portnoy az eltelt hónapok alatt életre szóló barátságot kötött az Avanged Sevenfold-os srácokkal. Ennek egyik jeléül szép számú tetoválása mellé immár a zenekar védjegye, a „Death Bat” is felkerült, melyet az elkészült lemezt megünnepelendő varratott magára Zacky Vengeance gitárossal egyetemben.

A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Ha ez a ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Legalább egy tisztességes ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Szerintem nem tartod ... -
Serj Tankian: Imperfect Harmonies
2011.03.04. - OnlyOne
imádom^^ SoaD 4 ... -
Meghalt Gary Moore
2011.02.07. - bishop
Nagyon sajnálom Blues ...



