A Zöld Pardon szeptember 12-én, a harmadik Magyar Dal Napja egyik legnagyobb helyszíneként különlegességekkel készül a hazai zene szerelmeseinek: a nagyszínpad előadói feldogoznak egy-egy stílusteremtő számot, a nap végén pedig közös fináléra kerül sor a Karaván Famíliával és a Nagyszínpad vendégeivel.
A Magyar Dal Napja programsorozat egyik legnagyobb helyszíne a budapesti Zöld Pardon, amely a Szerzői Színpadnak ad otthont. A nap folyamán láthatjuk Sub Bass Monster-t, a Pál Utcai Fiúk-at, a 30Y-t, az Irie Maffia-t, a Vad Fruttik zenekart, Péterfy Bori & Love Band-et és még Bródy Jánost is.
A ZP ebből az alkalomból egyedi előadásokkal várja a hazai zene szerelmeseit. A nagyszínpad előadói egy-egy ikonikus feldolgozással lépnek színpadra, így a Vad Fruttik Halász Judit Almaszósz c. dalát, a 30Y Bergendy-től a Papírsárkány, valamint a Kex-től A család című számot dolgozza fel. Péterfy Bori & The Love Band is beáll a sorba, az A.E. Bizottság A Szerelem című dalát adja elő.
A nap végén különleges fináléra kerül sor a Nagyszínpadon, a Karaván Famíliával és vendégeivel. A záró előadás apropóján olyan híres magyar zenéket dolgoznak fel közösen a záróakkord résztvevői, mint a 8 óra munka, 8 óra pihenés (Beatrice); a Kicsit szomorkás a hangulatom (Kispál és a Borz); a Dunántúli sláger (Csókolom/Amorf ördögök); a Neked írom a dalt (LGT) és a 3:20 Blues (Hobo Blues Band). Az előadók pedig a Karaván Família mellett, Pap Szabi (Supernem), Kowalsky (Kowalksy meg a Vega), Krsa (PASO), Péterfy Bori, Csongor Bálint és Tilk Máté (Subscribe), Czutor Zoltán (Belmondo), Tanka Balázs (Turbo).
A koncertek Sub Bass Monster vezényletével már délután 2 órától kezdődnek, és este 10 óráig tartanak, a koncertek után pedig hajnalig tartó buli várja a "magyar dal-rajongóit" két tánctéren is.
A nap programjához szorosan kapcsolódva a Klubszínpadon a jövő tehetségei - az Apollogika, a Fanni Hagyományai, a Kipu, a Stenk és a Rakéta - lépnek fel a Zöld Fül tehetségkutató döntőjén. Szintén a Klubszínpadon a Karaván Família egész nap vendégül látja a Nagyszínpad zenekarait, akik saját számaikat - vendégzenekar számokat - játszanak majd a Karaván Família roma zenei stílusában.

A Zöld Pardon - Szerzők Nagyszínpad programja a Magyar Dal Napján:
14:00 - Sub Bass Monster
14:50 - Pál Utcai Fiúk
15:45 - Jamie Winchester
16:30 - Belmondo
17:20 - Vad Fruttik
18:20 - Irie Maffia
19:20 - 30Y
20:00 - Bródy János
20:45 - Péterfy Bori & Love Band
21:30 - Karaván Família és vendégei / FINÁLÉ
Zöld Pardon Klubszínpad
14:30-tól folyamatosan: Zöld Fül Tehetségkutató döntő, Karaván Família és vendégei
A Zöld Fül Döntő zenekarai:
Apollogika
Fanni Hagyományai
Kipu
Stenk
Rakéta
A belépő a Zöld Pardonba a Magyar Dal Napján 800 forint, a befolyt összeg egy részét a szervezők felajánlják a Magyar Dal Napja Nonprofit szervezetnek, ezzel is támogatva a magyar dal ügyét.
Magyar Dal Napja
2010. 09. 12. / Vasárnap
Kapunyitás: 13 óra
Helyszín: Zöld Pardon
1117 Budapest, Goldmann György tér, déli oldal
A programról további információ a www.zp.hu és a www.magyardalnapja.hu oldalon található.
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Ha ez a ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Legalább egy tisztességes ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Szerintem nem tartod ... -
Serj Tankian: Imperfect Harmonies
2011.03.04. - OnlyOne
imádom^^ SoaD 4 ... -
Meghalt Gary Moore
2011.02.07. - bishop
Nagyon sajnálom Blues ...



