A Faces három alapító tagja, Ronnie Wood, Kenney Jones és Ian McLagan nem vár tovább a szólókarrierjével foglalatoskodó Rod Stewart-ra, nélküle térnek vissza a színpadokra 2010 augusztusában.
A zenekar új énekese Mick Hucknall, aki a Simply Red-del ez év decemberében búcsúzik a közönségtől, az 1997-ben elhunyt Ronnie Lane posztját pedig Glen Matlock (Sex Pistols) tölti be basszusgitáron. Mick 2009-ben már vendégszerepelt a Facesnél, amikor egy jótékonysági koncertet adtak a londoni Royal Albert Hallban, basszusgitáron akkor Ronnie Wood egykori Rolling Stones-beli kollégiája, Bill Wyman egészítette ki a zenekart.
2009 előtt utoljára 1975-ben állt színpadra a legendás formáció, s bár 2008 óta puhítgatták Rod Stewart-ot, hogy ideje lenne visszatérni, a szőröstorkú énekes nem állt kötélnek. A londoni koncert után
azonban elhatározták, vele vagy nélküle, a Faces ismét koncertezni fog! Az új felállás első fellépése ez év augusztus 13-án az angliai Vintage at Goodwood fesztiválon lesz, 2011-re pedig egy világkörüli turnét is terveznek.
A Faces az 1965-ben alakult Small Faces utódja – Jones, McLagan és Lane 1969-ben kellett új társak után nézzenek, miután Steve Marriott kilépett a csapatból és megalapította a Humble Pie nevű szupergruppot. Az új tagok, Rod Stewart és Ronnie Wood magasabbak voltak a többieknél, így a kiadó hiába ragaszkodott volna a már befuttatott névhez, Faces-ként működött tovább a csapat. 1971-ben megjelent Rod Stewart első lemeze, és hamarosan az énekes sikeresebbé vált, mint a zenekar. A növekvő fesztültség tetőpontjaként Ronnie Wood 1975-ben a Rolling Stones-szal is dolgozni kezdett, a Faces pedig decemberben hivatalosan feloszlott. Két Small Faces-lemez ugyan még megjelent 1977-ben és 1978-ban, a csapat aranykora 1975-tel lezárult. Munkásságuk azonban elvitathatatlanul meghatározó volt a kor brit könnyűzenei palettáján.
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Ha ez a ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Legalább egy tisztességes ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Szerintem nem tartod ... -
Serj Tankian: Imperfect Harmonies
2011.03.04. - OnlyOne
imádom^^ SoaD 4 ... -
Meghalt Gary Moore
2011.02.07. - bishop
Nagyon sajnálom Blues ...



