A legendás brit zenekar augusztus 15-én, budapesti fellépésük (Sziget) másnapján Erdély fővárosában, Kolozsvárott is koncertet ad, mégpedig a Polus Center bevásárlóközpont parkolójában. Erdély még nem látott ekkora produkciót az elmúlt évtizedekben, viszont az Iron Maiden csak az első a nagyágyúk azon hosszú sorában, melyet a szervezők a következő évekre ígérnek.
„Ahogyan azt minden Maiden-rajongó tudja, Erdély egy különleges helyen szerepel a zenekar történelmében: még az legelső, 1980-as albumunkon szerepel egy dal Transylvania címmel. Épp ideje hát, hogy harminc évvel később, amint a Maiden tizenötödik, The Final Frontier című albumának nagyszabású világkörüli turnéjára indul, az évfordulót megünnepelendő a zenekar (és természetesen Eddie!) VÉGRE meglátogathassa ezt az igazán különleges atmoszférájú és sötét történeteiről ismert térséget!” – áll a legendás brit csapat közleményében.
A Final Frontier World Tour június 9-én Dallasban kezdődik, az észak-amerikai állomásokra a Dream Theater is elkíséri a zenekart. A kolozsvári koncertre jegyek május 24-én déltől a servuscluj.ro oldalon keresztül kaphatók.
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Jó üzlet a rémálom
2010.08.09. - dgezu
ez sokkal jóbb ... -
Meghalt Paul Gray
2010.07.21. - bishop
szuper most ő ... -
Új Ektomorf maxi június 25-én!
2010.07.21. - bishop
végre valamit hallottak ... -
Itt az új RM!
2010.06.27. - dgezu
biztos jó leesz ... -
P. Mobil - Mobileum dalszövegek (!!!!)
2010.06.27. - dgezu
ezzekel sem lehet ...

