II. Magyar Jazz Napja
Sziget Fesztivál
Amfiteátrum Színpad
Augusztus 10. 14 órától
A Magyar Jazz Szövetség és a Sziget közös rendezésében másodszor kerül megrendezésre a Magyar Jazz Napja a Sziget fesztivál 0. napján. A tavalyi, első alkalommal a hazai jazz-élet legnépszerűbb, legelismertebb 70 szólistája és együttese több ezer ember előtt aratott kirobbanó sikert.
A 2010-es esemény érdekessége, hogy a magyar fellépők olyan világsztár vendégeket fogadnak, akikkel dolgoztak már korábban együtt. Sok magyar előadónak készült közös lemeze, volt közös koncertje a jazz műfaj világsztárjaival, az augusztusi 10-i napra a következő híres jazz ikonok és sztárok fogadták el magyar kollegáik meghívását és állnak közös produkcióban színpadra. Így például Tommy Campbell, a kiváló amerikai jazzdobos László Attilával és Oláh Kálmánnal lép fel, a "dobosok dobosának" titulált Dennis Chambers valamint jazz világának kiemelkedő gitártehetsége, Dean Brown Csepregi Gyulával és Vasvári Pállal játszik majd. Szintén a hazai erősségekkel, nevezetesen a Budapest Jazz Orchestaval lép a fel legtöbb Grammy-díjra jelölt jazz-zenész, George Duke és jön a világ egyik legnagyszerűbb basszusgitárosa, "a '90-es évek legfontosabb basszusgitár hangja", Garry Willis is, aki Tony Lakatossal karöltve a Loop Doctors formációt erősíti.
Fellépők:
George Duke és a Budapest Jazz Orchestra /vez. Elek István/
Dean Brown - Csepregi Gyula - Dennis Chambers - Vasvári Pál Band
Tommy Campbell, Emilio, László Attila és barátai - Oláh Kálmán, Csanyi Zoltán, Lattmann Béla
Gary Willis, Tony Lakatos és a Loop Doctors - Romhányi Áron, Szendőfi Péter
Borlai / Zsoldos Group - Borlai Gergő, Zsoldos Béla, Nagy János, Papesch Péter, Zsoldos Dániel, Free Style Quartet vendég: Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél
Bágyi Balázs Quartet
Benkó Ákos Pastorius Memorial Band
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Ha ez a ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Legalább egy tisztességes ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Szerintem nem tartod ... -
Serj Tankian: Imperfect Harmonies
2011.03.04. - OnlyOne
imádom^^ SoaD 4 ... -
Meghalt Gary Moore
2011.02.07. - bishop
Nagyon sajnálom Blues ...



