Az immár hatodik Budapest Blues Fesztivál (2010. február 27.) kezdete előtt, a PeCsa előcsarnokában sikerült végre megvásárolnom (igen barátságos áron) a Santana kedvenc amerikai gitárosaként aposztrofált Tino Gonzales magyar muzsikusokkal készített albumát, Latin Gypsy címmel. Ez persze magánügy, de nem ok nélkül hozakodtam vele elő. Gonzales gyümölcsözőnek bizonyult magyar kapcsolata egy korábbi Budapest Blues Fesztivál keretében bontakozott ki. Az idei produkciókat elnézve pedig olyan érzésem támadt, hogy a mostani is hasonló, termékenyítő erővel bír! A zenészbarátságok szövődése, a kooperáció esélye ugyanis tapinthatóvá vált ezen az estén.


Ennek eredménye a ZZ Top nyomdokain járó belgrádi Texas Flood meghívása, hiszen a trió nehézsúlyú gitárosa, Nesa Zlatanovic jót jamelt Borsodi Laci zenekarával, Joe Bonamassa első budapesti koncertje előtt. Sőt! Ezek a srácok dalt írtak frankón Little G. Weevilről, akit egyébként ugye, hétköznap Szűcs Gábornak hívnak. Mi ez, ha nem a szerb-magyar barátság megnyilvánulása? A csapat dobosa nem cifrázta túl, de ezzel együtt nagyon kellemesen melegítették be a nagyszínpad közönségét.

Igen, a szervezők (Podlovics Péterrel az élen) megnyitottak a csarnokban egy másik színpadot is! Ennek segítségével gyakorlatilag kiküszöbölték az átszerelések okozta holtidőt. Itt lépett fel a 2008-as év legjobb dán blueslemezét készítő Tim Lothar. Jellegzetes hangja, időnként őrültre vett előadói stílusa, countryba hajló gitárjátéka nagy sikert aratott az akusztikus blues kedvelői körében. Tim igen erőteljes mozdulattal jelölte meg hazáját a műfaj térképén!


Az ő első etapját követően egy szemmel láthatóan izgatott Pribojszki Mátyás Band készülődött a színpadon. Olyannyira, hogy Matyi nyelve beletört a felkonfba: „hatalmas megteszteltetés” – mondta Freud súgására. Vendéget vártak ugyanis, nem akárkit: Kellie Rucker-t, Los Angeles mély növésű, de hatalmas hangú energiabombáját, aki nem kisebb banda, mint az Imperial Crowns élére került a közelmúltban. A csaj mellesleg szájharmonikázik, nem akárhogyan! Lettek is akkora herfli-párbajok, hogy a fülünk állt ketté tőlük! Naná, ne csak a férfiemberek szeme meredezzen Kellie bikavadító ruhája láttán! Hát igen! Itt éreztem először, hogy ennek a történetnek folytatása lehet.

Újabb nemzetközi csapat jelentkezett: a közös lemezzel rendelkező amerikai gitáros, Alex Schultz és az osztrák hammondos, Raphael Wressnig vezetésével, osztrák dobossal, olykor magyar fúvósokkal egészülve ki. A változatos és élvezetes soul-blues nem maradt sokáig instrumentális. Ugyanis színpadra lépett velük a Chicago Blues Királynőjeként emlegetett Deitra Farr! A megjelenésében, hangjában, a zene iránti alázatában, és a társak játékának érzékeny lereagálásában egyaránt királynői eleganciával bíró hölgy emlékezetes estét szerzett a műfaj híveinek, végül táskáját a vállára akasztva, akár egy háziasszony bevásárlás után, a jól végzett munka biztos tudatában levonult a deszkákról.


Az új lemezt ígérő tiszteletbeli magyar gitáros-énekes, Ripoff Raskolnikov régi harcostársaival együtt gyakran választott a frissen rögzített, de még megjelenés előtt álló dalaiból. A stúdiómunka hatására most egyenesen hátborzongató gyönyörűség volt hallgatni az egyébként is bombaerős társaságot! Ripoff remek szerzeményei valami hihetetlen finomsággal és empátiával szólaltak meg. Hogy milyen lesz az új lemez, aligha kétséges!

Anglia elsőszámú blues-előadója, Ian Siegal számtalanszor megfordult már Budapesten, de a saját bandájával soha. Pakson viszont lúdbőröző élmény volt hallani a triót két éve, akik most sem adták alább! Ők 2009-ben, Nagy-Britanniában produkálták az év blueslemezét, amit most félig-meddig be is mutattak. A „főnök” elképesztő ének- és gitártudásáról ódákat lehetne zengeni, de a társai sem kisebb egyéniségek! Jellemző jegye volt a bulijuknak, hogy egy Tom Waits-szerzemény előadása erejéig a színpadra szólították Ripoffot, hiszen a Braindogs nevű (alkalmi) formációban együtt nyomják – magyar muzsikusokkal! (Április közepén három koncertet adnak velük hazánkban.)

Mondanám, ennyit az együttműködésről, de nem mondom, hiszen a szombati nap bár elmúlt, a műsor java: a jam session még hátra volt! A szép számú közönség lelkesedése, valamint a muzsikusok példaértékű hozzáállása megismételhetetlen csodákat eredményezett. Volt itt minden: amerikai – európai gitárpárbajok, népszerű számok és csupa mosoly a színpadon és a nézőtéren egyaránt.

Kétségkívül, szokatlanul sokat ígért ez a fesztivál: tíz óra tiszta bluest, és mennyiségben annál is többet adott. Minőségben pedig kivált!

Sandro
Fotó: davidzsolt.hu