Negyven éve szűnt meg a klasszikus hazai rocktörténet egyik legfurcsább zenekara, a Kex. Jómagam 16 éves koromban ismertem meg a csapat létrehozóját és sztárját, Baksa Soós Jánost. Mindketten a budai Lepke utcában laktunk, személyét, furcsa ringatózó járását, hosszú szőke haját, nem lehetett nem észrevenni. Miután 1967-ben leérettségizett, hosszú csíkokra felvágta a fekete öltönyét, melyet a buszmegállótól a családi házáig maga után húzva vonult el. Soha többet nem láttam öltönyben. Gondolom nem csak én emlékszem a piros fehér csíkos nadrágra, és a fehér tornacipőre melyek kultikus kellékei voltak a Kex koncerteknek. Baksa régi barátja, a zongorista, Doleviczényi Miklós zenekarához csatlakozott, melyben Imre Attila basszusgitáros, Bianki Iván szólógitáros és Kisfaludy András dobos játszottak. A Kex a hangszerek terén is újított, Attila gyakran nagybőgőn, Iván - elsőként idehaza - kétnyakú gitáron játszott. A furcsa nevű csapat 1969 tavaszán mutatkozott be a szabadsághegyi József Attila Művelődési Házban. Zenéjük szokatlan, sőt meglepő volt, „mindent” játszottak a szokványos tánczenétől a furcsa szövegű saját szerzeményekig. Rövid másfél éves fennállásuk alatt végig megmaradtak klubzenekarnak. 
Törzshelyükön a Fő utcai Párizsi Kertben, a Bem Rockparton, a Citadellában, a dunai Koktélhajón és csütörtökönként a Budai Ifjúsági Parkban szinte ugyanaz a néhányszáz fős táboruk – főleg értelmiségi közönség - előtt léptek fel. A megalakulás évében a salgótarjáni amatőr fesztiválon „Arany Diplomát” nyertek. A Kex művészetében a zene, a szöveg, a show, a látvány, a produkció együttesen érvényesült. Igaz mindezt az énekes Baksa Soós János „biztosította”, az ő személyes varázsa nélkül a produkció mit sem ért. A Kex egyértelműen Jánosra épült, talán ő volt a beat évek legkarizmatikusabb énekes show-man egyénisége. Előadói stílusa, senki máshoz nem hasonlítható szuggesztív fellépése jelentette a Kex produkcióját. Baksa előadásában az ifjúság szabadszájúsága, vitriolos kritikája, lekezelő nyeglesége, pointírozó készsége, grimaszai és fintorai adták a Kex lényegét, amelyre a groteszk vagy abszurd kifejezés illene a leginkább. Amit játszottak a színpadon, a pillanattal született és a pillanattal halt meg. Baksa saját szerzeményei hangulatában és hangszerelésében nemcsak a beattől, de az új stílusirányzatoktól is lényegesen eltértek. Inkább színész volt, mint énekes, a dalokat nem énekelte, inkább előadta, visszafogott pantominszerű játékkal kísérte, kitűnően mozgott a színpadon, végig uralta az előadást. Nem kis meglepetésre néha németül énekelt, többek között a Kanapé, kanapé című saját szerzeményét is. Zenével alátámasztott prózaversei, kántálásai messze estek a slágerek érzelmekre ható világától. Korábbi előadók dalainak feldolgozása (Kiskacsa, Reszket a hold, Marina Marina) látszólag nem szakítottak a tánczene hagyományaival, de kifordítva értelmüket cikissé tették a cikit. Baksa
Soós volt, aki az elsők között vállalkozott József Attila versek megzenésítésére (Hetedik, Tiszta szívvel), de volt, amikor megszakította a koncertet és saját novelláit, vagy Villont szavalt. A zene az irodalom és a képzőművészet együttes hatását használta fel gondolatai közvetítésére. A Kex-nek mindössze egy kislemeze jelent meg (A család, Elszállt egy hajó a szélben), de láthatjuk őket Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok c. filmjében. 1970 őszén Somló Tamás és Závodi János csatlakozott a formációhoz, néhány hét után Závodi helyét Babos Gyula vette át. De a vérfrissítés sem változtatott a helyzeten, zenéjüket csak bizonyos hullámhosszon lehetett megfejteni, befogadni. Valószínűleg ezért nem kaptak teret a tömegkommunikációban sem. 1972-ben Baksa Soós János eltűnt a hazai közönség elől. Doleviczényi ugyan megpróbálta a zenekar újjászervezését, többek között Baracs János (basszusgitár), Tóth János Rudolf (gitár), Horváth Péter (szaxofon), de János nélkül nem tudták folytatni. A Kexről a továbbiakban csak mint legendáról hallhattunk, a nyolcvanas évektől aztán újra feltűnt a nevük, melyet az egykori technikus, majd vendégzenész Földes Hobo tovább népszerűsített.
Baksa Soós János 1972 nyarán az akkori NSZK-ba – akkori szóhasználattal - disszidált, az akkori Belügyminisztériumban felajánlották neki, „büntetlenül elhagyhatja az országot”. János azóta Németországban, Berlinben él, ott van a képzőművészeti műhelye is. A nyolcvanas években, Düsseldorfban végezte el a képzőművészeti egyetemet. Főképpen ábrázoló plasztikákat készít. Az eltelt évtizedekben néhány alkalommal hazalátogatott, többek között Budapesten a Dorottya utcai Galériában, 2007-ben a székesfehérvári Szent István Múzeumban láthattuk Január Horo Olh Herceg művésznéven (pioneer művész) kiállított munkáit. Mint ahogy akkor írták: „Saját, vele született és az univerzum humorával átvilágított mesevilág”. Plasztikáiban az Univerzum, a kozmosz és a csillagászat problémakörökkel foglalkozik. Tíz éve Szkárosi Endre készített Január Herceggel hosszabb interjút. „Abban a művészi szakmában vagyok, amely mindent egyesít, amely kivezetett az Univerzumba, így érthetővé tett sok mindent. Munkám során kiderült, hogy végtelen van, az Élet is végtelen”.
Január Herceg több riportban is elmondta:” Közel harminc éve alkot a kozmikus pályán”. Első könyve a Terra Forming az Egyesült Államokban jelent meg, a plasztik munkái mellett egy CD is található a kiadványban.
Természetesen Január Herceg a későbbiekben is zenélt, gitárral és különböző anyagú csörgőkkel a sámán és az indián folkzenéket ötvözi igen egyéni zenei világában. Számtalan dalt írt, de ezek többnyire „magán” kazettán hallhatóak, az „Elöl a test, utána a szellem” című anyaga a kialakulatlan életről és az emberi harmóniáról szól. A zenéről, a „hangos szféráról” a következőket nyilatkozta: ”Sajnos az embertársaim miatt sok kellemetlenségem van a hangzó világban, úgy tűnik, nem a szakemberek kezében van a zene. Bizonyos értelemben egy kisebbség uralja a piacot, akik lelki terroristák”.
Mindenesetre idehaza ma is sokan még elevenen emlékszünk a Kex zenekar feledhetetlen koncertjeire, János improvizatív szövegeire, beszólásaira. 1999-ben a Mega kiadó gondozásában jelent meg egy Kex CD, ezen Baksa mellett néhány dalt Hobo ill. Somló Tamás énekel. Három éve a Moiras kiadó még régi, hagyományos, tehát vinil lemezen adott ki 11 feledhetetlen, eredeti Kex dalt, Let’s Cake címen. De sajnos tény, a Kex soha többet nem lesz, időközben az alapító Imre Attila elhunyt. Baksa Soós János vagy Január Herceg nem szívesen beszél az egykori Kex időkről. „A Kex gyerekkorom terméke, egyfajta születési fájdalom”.
Zoltán János
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Jó üzlet a rémálom
2010.08.09. - dgezu
ez sokkal jóbb ... -
Meghalt Paul Gray
2010.07.21. - bishop
szuper most ő ... -
Új Ektomorf maxi június 25-én!
2010.07.21. - bishop
végre valamit hallottak ... -
Itt az új RM!
2010.06.27. - dgezu
biztos jó leesz ... -
P. Mobil - Mobileum dalszövegek (!!!!)
2010.06.27. - dgezu
ezzekel sem lehet ...

