RSS




Elfelejtett jelszó
Nyitólap / Bréking / Bachman&Turner – debütálnak



Bachman&Turner – debütálnak
2010-04-30 - Rockinform

A 70-es évek egyik meghatározó rockzenekara, a legendás Bachman-Turner Overdrive két alapító tagja, Randy Bachman és Fred Turner húsz év után ismét együtt dolgozik!

„Öt éve már nyugdíjba vonultam, de most új dalaink vannak! A lehetőség, hogy új számokon dolgozhatom hozott vissza a nyugdíjas létből, úgy érzem magam, mintha újjászülettem volna” – nyilatkozta Fred Turner basszusgitáros.

„Soha nem gondoltam volna, hogy ismét belevágok majd Turnerrel, és ráadásul ilyen jól fogom érezni magam a bőrömben!” – mondta Randy az új projekttel kapcsolatban. „Elkezdtünk stúdiózni, és hirtelen úgy éreztük, mintha csak tegnap hagytuk volna abba. Alig várom, hogy élőben is játszhassuk ezeket a dalokat!”

A duó a júniusi Sweden Rock Festival kereteiben debütál a nagyszínpadon, eddig megerősített koncertjeik közül hozzánk legközelebb július 28-án Bécsben lépnek fel. A 68. évüket taposó két veterán mellett Marc LaFrance, Mick Dalla Vee és Brent Howard tagjai a zenekarnak, lemezük megjelenése szeptemberre várható.
A Bachman-Turner Overdrive utoljára 2004 decemberében lépett színpadra, Fred Turner, Blair Thornton, Rob Bachman és Randy Murray felállásban. Először csak szabadságolni akarták magukat, de a 2005-ös év végül a zenekar feloszlását hozta. A két öreg közös projektje így igazi csemegének ígérkezi k a 70-es évek rockzenéjét kedvelők számára.

Ízelítő egy vadonatúj Bachman&Turner-dalból (Rock And Roll Is The Only Way Out) letölthető hivatalos honlapjukon keresztül: http://www.bachmanandturner.com/promomp3/download.php

Lehetőleg a fenti témához szólj hozzá!
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!