Tavaly nyáron intettek káromkodva búcsút egymásnak a Gallagher fiúk, amikor már odáig jutott a testvéri szeretet, hogy legszívesebben megfojtották volna egymást egy kanál vízben. Még így is sokáig tartott az örömzene, aminek a vége csak zene volt, öröm nélkül. Az Oasis megtette kötelességét, új korszakot nyitott, maradjon szép emlék.
Így gondolta ezt Liam Gallagher is, aki már év elején konkrét lemezfelvételről beszélt, persze Noel nélkül. A volt Oasis tagokkal összeállva alkotnak valamit, ami nem Oasis. Amikor egy februári interjúban megkérdezték, hogy a régi néven futnak-e tovább, a főnök ezt válaszolta: "Nem, ez nem az Oasis. Az egy szar név volt."
Az új nevet akkor még nem árulta el, de mára már tudjuk: Beady Eye. Ha hirtelenjében minősíteni kellene, ez is van annyira szar, mint az Oasis, de az Ugly Kid Joe óta tudjuk, hogy nem a név számít, hanem ami mögötte van. (Az UKJ-nál persze mögötte sem volt sok.)
Jelenleg a Liam Gallagher, Gem Archer, Andy Bell és Chris Sharrock alkotta négyes a stúdióban igyekszik bebizonyítani, hogy van élet az Oasisen túl. Főleg olyan szép névvel, mint a Beady Eye. Sok sikert, várjuk az albumot!
![]()
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Ha ez a ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Legalább egy tisztességes ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Szerintem nem tartod ... -
Serj Tankian: Imperfect Harmonies
2011.03.04. - OnlyOne
imádom^^ SoaD 4 ... -
Meghalt Gary Moore
2011.02.07. - bishop
Nagyon sajnálom Blues ...



