Nem mindenki csípi a szűkgatyás, félrefésült hajzatú suhancok újkeletű viseletét, no meg ugyebár a zenét, amit gyártanak. Aki viszont fogékony az ilyesmire, az tutira nem ment el szó nélkül az A Skylit Drive névre hallgató amerikai poszt-hardcore-al operáló fiúbanda mellett.
Márta Alex kollégánk a Skylit Drive torkát, Michael “Jag” Jagmin-t kapta Myspace-végre.
Kezdjük azzal, hogy mit is tartanak a népek ezekről az újhullámos zenei műfajokról, mint amilyen a poszt-hardcore, a screamo vagy éppen maga az emo. Nagy általánosságában ugyebár azt mondják, hogy ez egy divathóbort és hamar végeszakad majd…
Jag: Na, persze! Az emberek imádnak skatulyázni, ezáltal feltehetően könnyebb nekik eligazodni a mindennapokban. Ráadásul a kiadók is lazábban el tudnak passzolni egy-egy zenekart, ha címkéket aggatnak rájuk, hiszen így mindenki megtalálja, amit éppenséggel keres. Bennünket feltehetően azért sorolnak be poszt-hardcore vagy screamo zenekarnak, mert azt az újszerű hörgési műfajt toljuk, amit scream-nek szokás nevezni…
Tehát, semmiképp nem neveznéd magatokat egyik fönt említett műfajba sem besorolhatónak?
Jag: Mi magunk nem tudnánk pontosan megmondani, hogy melyikbe is tartozunk. Tulajdonképpen nem is akarnánk fölcímkézni a produkciónkat. Fogjátok fel úgy az A Skylit Dirve-ot, mint a kanadai Rush modernkori, keményvonalas átiratát, haha!
A rocker figurák még az is állítják a magatokfajta ifjonc zenészekről, hogy jellemzően nem tudnak játszani a hangszereiken… Egyáltalán mióta zenéltek?
Jag: Mi mindannyian 4-7 éve játszunk a hangszereinken, nagyjából azóta, mióta a középsuliban elkezdtünk zenélgetni. A mai napig is rengeteg időt töltünk zenéléssel, mind együtt, mind szólóban négy fal között.
Mi inspirál benneteket, mi az, ami segít a témák megírásában?
Jag: Minket maga az élet inspirál! Filmek, videó-játékok, könyvek, képregények vagy éppen emberek, helyzetek és cselekvések, egyszóval bármi!
Azért a Skylit is meglehetősen sokat ad a küllemre. Ennyire fontos, hogy hogyan néztek ki?
Jag: Bizonyos szituációkban jól tud jönni, ha rendben van a kinézeted. Mikor másodikos középiskolásként először megpillantottam a The Used egyik videóját, a Taste of Ink-et az MTV-n, akkor Bert megjelenése gyorsabban megragadott, mint maga a zene. Ez volt az első momentum, ami arra motivált, hogy elkezdjek zenekarozni.
Aztán meg felnőttem és napjainkban már simán hallgatok Jimmy Eat World-ot vagy Copeland-ot anélkül, hogy fennakadnék azon, hogy miért nincs azokon a csókákon csőszárú nadrág vagy miért nem viselnek tetoválásokat?
Visszatérve tehát: igen, a külcsín jól jön, ha a tinédzser generációt kell megszólítanod. Mivel pedig a mi rajongói táborunk magvas részét fiatalok alkotják, maximálisan muszáj jól festenünk minden pillanatban, hehe!
Milyen hangszereken nyomultok?
Jag: Nick Gibson-on játszik, amit egy EVH 5150III fejjel és Mesa erősítővel együtt használ. Joey ugyancsak Mesa cuccal hangosítja a Schecter gitárjait. Brian Fender basszeron küldi, Kreuger és Ampeg erősítések kíséretében. Kyle Korg-on billentyűzik. Cory, Truth dobcuccot használ. Végül itt vagyok én magam a Shure és Senheiser mikrofonjaimmal
2009. június 9. Megjelent a második stúdiómunkátok Adelphia címen. Mi a különbség az Adelphia és a 2008-as Wires...and the Concept of Breathing között?
Jag: Pusztán annyi, hogy a két album közt – rövid időn belül - nőttünk föl. Azokban az időszakokban igen gyorsan kellett végbemennie ennek a folyamatnak.
Tanultunk a múltban elkövetett hibáinkból. Elkezdtünk egészen más dolgok iránt érdeklődni, máshogyan gondolkodó emberek lenni. Elképzelhetően majd egy ugyanilyen helyzetből fogunk visszapillantani az Adelphia-ra, mikor megjelenik egy harmadik korong is. Tudjuk jól, hogy mind emberként, mind zenészként rengeteget kell még változnunk és érnünk. Mindannyian azon vagyunk, hogy ez így történjen!
Ez esetleg azt is jelenti, hogy az új anyagot már jobban szeretitek játszani?
Jag: Dehogyis, nem erről van szó! Itt semmi olyasmire nem kell gondolnod, hogy mi most az egyik vagy a másik matériánkat jobban szeretnénk. Egyszerűen boldogok vagyunk, hogy láthatjuk, mennyit is fejlődtünk az elmúlt időszakokban. Voltaképpen, mi magunk vagyunk azok, akik a leginkább hivatottak arra, hogy ítéletet hozzanak a zenekarral kapcsolatosan. Mi látjuk milyen szinten voltunk és hová jutottunk el. Sosem fogjuk elfelejteni, hogy milyen volt zenét írni a Wires időszakában. Nótákat létrehozni pedig a továbbiakban is nagy boldogság lesz, hiszen mi így hatan a legjobb barátok is vagyunk!
Jag, előfordul, hogy a zenész megunja a saját nótáit?
Jag: Előfordulhat, hogy bizonyos dalok játszása olykor fárasztóvá válik. Mi azonban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elég sokat stúdiózhatunk. Az új dalok kiagyalása pedig meglehetősen izgalmassá teszi a munkánkat. Így nem mondanám, hogy túl sokat tudnánk unatkozni!
Mostanra, igencsak sok bandával turnézhattatok együtt. Csak a teljesség igénye nélkül sorolnám: Dance Gavin Dance, Scary Kids Scaring Kids, Escape the Fate stb. Születtek-e örökérvényű barátságok?
Jag: Beletrafáltál öregem! A Dance Gavin Dance-es srácok például hatalmas arcok! De a Breathe Carolina vagy a Closure in Moscow bandák tagjai is pont azok a srácok, akikkel akármikor szívesen lógunk együtt! Minden turné alkalmával próbálunk új barátokra szert tenni.
Jártatok valaha zene, illetve énekórákra?
Jag: Passz! Lövésem nincs, hogy a srácok járta-e. Én vettem néhány énekórát, de nem döglöttem bele a hajtásb,a annyi biztos, hehe!
Milyen eredményeitekre vagytok a legbüszkébbek?
Jag: Erre azt kell, mondjam, hogy rettentően büszkék vagyunk arra a történésre, mikor felléphettünk a 2009-es Warped Tour-on. Na meg az sem elhanyagolandó, hogy még ebben az évben az egyik klipünk - melyet a Those Cannons Could Sink A Ship című nótánkhoz forgattunk - , az MTV2-őn került bemutatásra. Azt hiszem, ez a két esemény maximálisan megerősítette a Skylit sikereit.
Egyszer majd átlépitek a magyar határokat is?
Jag: 2010. április-május környékén elkezdünk nyomatni egy európai turnésorozatot. A show szervezése még nagyon az elején van, így nem tudok semmi biztosat mondani azzal kapcsolatban, hogy melyik határokon fogunk átlibbeni, de remélem, hogy Budapestet is meglátogatjuk!
Van még egy rémesen banális kérdésem: Mivel ütitek el a lehetséges szabadidőtöket?
Jag: Ha összejövünk a srácokkal, akkor természetesen folyamatosan szívózunk egymással! Egyébiránt, próbálunk időt szakítani a családunkra és a csajainkra. Eljárogatunk a kedvenc éttermeinkbe és persze videójátékokat meg filmeket nyomatunk egész nap. Tehát, nem mondanám, hogy nagyon megtervezzük a lógós időtöltéseinket…
Jag, volna még valami, amit megosztanál az olvasókkal?
Jag: Köszi, a Rockinformnak, hogy időt szakított ránk! Reméljük, hamarosan találkozunk veletek Magyarországon, ahol összehozhatunk egy igazi s***berúgós bulit!
Márta Alex
Fotó: Neil Favila
A sértő, durva hangvételű beszólásokat töröljük!


-
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Ha ez a ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Legalább egy tisztességes ... -
Radics Béla posztumusz kiadás
2011.03.23. - jails
Szerintem nem tartod ... -
Serj Tankian: Imperfect Harmonies
2011.03.04. - OnlyOne
imádom^^ SoaD 4 ... -
Meghalt Gary Moore
2011.02.07. - bishop
Nagyon sajnálom Blues ...



